Hirdetés

Báránykaland - A bárány bordái sok lében, savanykásan (3. felvonás)

2013-08-01 07:08:00

Augusztus vége van, sajnos, mert tőlem egész évben nyár lehetne. Szeretem a kánikulát. Hetek óta tart a forróság, éjjel sem csökken le a hőmérséklet nagyon. Nappal olyan meleg van, hogy úgy érzem, hogy a levegő annyira sűrű, hogy ha eldőlnék, megtartana. Ezt a meleget Mallorcáról jól ismerem. Ha Afrika felől fúj a szél, a sziget déli részén a forróság szinte csíp, pedig azt mondjuk, hogy a fagyos levegő csíp, meg, hogy megcsípte a dér, stb... Pedig a meleg levegő is csíp, csak máshogy. Megértem a szigeten nappali 45 fokot úgy, hogy éjszaka is 30 fok volt. Ez már nem semmi klímagép nélkül. Ès mégis ez az afrikai száraz meleg a tenger felől fújdogáló széllel jobban elviselhető, mint a párás osztrák nyár. Itt nem a hegyekben megért kellemes meleg nyári napokról beszélek, hanem az osztrák Rába folyó völgyéről. Nappali forróság 39 fok, éjszaka 25 fok. A levegő tele van párával, szinte vízzel. Nehéz a légzés, nehéz így dolgozni az irodában. E trópusi körülmények juttatják eszembe nagybácsink, István bácsi elmeséléseit azokról az időkről, amikor Èszak-Afrikában élt, majd az Egyenlítő közelében Elefántcsontparton, ő és európai gyarmatosító kollégái whiskyvel, ginnel, brandyvel és a hozzávaló sörrel élték túl a napokat, heteket, hónapokat, éveket. István bácsi majdnem 90 évet élt (teljes szellemi épségben és ezt 12 nyelven) és nem a mája vitte el, annak ellenére, hogy az afrikai 30 év alatt a napi egy üveg whisky a 20 sörrel életének mindennapi része volt.

Szóval olvadozok így augusztus végén, elmélkedem a forróságról és italozási szokásokról, közben felrémlenek ifjúkorom kalandregényei. Afrika, India, Dél-Amerika őserdőiben harcoló, hódító, gyarmatosító, térítő, gyógyító európaiak, kalandorok. Ès ezek folyamatosan piáltak, mint István bácsi a kollégákkal: gin, gin-tonik (tiszti club), brandy, brandy szódával (tiszti club), whisky, whisky szódával (tiszti club), mert ezeknek a hódítóknak mindig volt egy tiszti klubjuk, ha angolok voltak. A franciáknak általában csak berber kocsma jutott, vagy oázis a regényekben. Ezek a pacákok tudták, hogy kell túlélni a forróságot, a trópusokat. Májamra gondolok és a kemény rövideket elhessegetem a fejemből és egy gyönge spanyol rozé pezsgővel küzdök a meleg ártalmai ellen. Az első 3 pohártól eszembe jutott, hogy volt egyszer egy hűvöskés húsvét, volt egyszer egy bárány és a mélyhűtőben kell valaminek az állatból még feküdnie. Ès meg is találtam a különböző koncokat. A bordák szépen levákumozott csomagja inspiráltak a legjobban. A beindult fantáziám a következő ételt találta ki, a nagy forróság elviselésének megsegítésére a töménytelen ivászat helyett.

 

Szerintem a kis rozém a bugyborékokkal és egy pikáns, savanykás húsos báránylé pont eléri azt a hatást, amit gyarmatosító kollégák a tömény szesszel a forróság enyhítése terén elértek.

Konyhámban szétnézve a következő hozzávalókat találtam: citrom, hagyma, fokhagyma, mángold (a sárga szárú), sárgarépa, fehérrépa, zellergumó, kis cukkini. Ezekkel a zöldségekkel kell megoldanom. Fűszerek terén a citromhoz jól illik a tárkony, a lestyán, citromfű levél, de friss szép petrezselymem is van, így azt is beleteszek. Hogy ne legyen nagyon “vizes” a lé egy olasz szoáve is belekerül, meg egy kevéske liszt. A magyar lelkem meg felkiált, mikor jön bele a pirospaprika? Persze ezt is teszek bele, meg egy kis kertből való paradicsomot a héja nélkül. Olívaolaj is elengedhetetlen. A sót és a felöntő vizet nem említem, mert az szinte természetes. A többi meg már csak improvizáció kérdése.

Az összes hozzávalót kikészítettem az asztalra, kezdődhet a főzés.

A hagymát, amivel nem spóroltam, mert három fejet vágtam apró kockára, az olívaolajon elkezdtem fonnyasztani. Közben egy kerti ollóval a bordákat kis falatkákra vágtam. Ez rákerült a hagymára és körülbelül 10 percnyi sütés-kevergetés után megsóztam és megpaprikáztam. Jól összekevertem és felöntöttem egy jó pohárnyi borral és 1 liter vízzel. Ezután elkezdtem a többi zöldséget karikázni, kockázni és ez is a lébe került. A zöldfűszereket elnagyolva összevágtam a fokhagymával, a levesbe tettem. Lassú forralással főztem, főztem, főztem, míg minden teljesen megpuhult, majd lisztes vizes habarással sűrítettem, éppen csak egy picikét és végül citromlével adtam neki egy kis savanyúságot. Nem forrón ettük, hagytunk neki kis időt, hogy a sok finomság megnyugodjon és előkészüljön e forró nap üdítő vacsorája lenni.

Mi a tanulság? Ha a hűsítő leveskémet ették volna a trópusokon az európaiak a szesz vedelése helyet, akkor addig éltek volna boldogan szesz nélkül, míg így is, úgy is meg nem haltak.