Hirdetés

Mézeskalácsból készítették el Szegeden a Petőfi-telepet

2014-11-26 14:11:36

Több tucat szorgos kéz készítette a mézeskalács házikókat kedden délután a Petőfi-telepi Művelődési Házban, ahol a finom édességből a városrész jellegzetes épületeit állították össze.

Jarabekné Treplán Mariann, a művelődési ház vezetője elmondta, az ötletet Sződligetől vették át, ahol évek óta hagyomány, hogy a települést elkészítik mézeskalácsból. Petőfi-telepen elsősorban az óvodákat, az iskolát, a templomot és a művelődési házat formázzák meg, de sokan saját házukat építették meg. A szervezők nagyon örültek, hogy ennyi embert sikerült megmozgatni, véleményük szerint ez egy izgalmas, igazi családi program, egy jó kikapcsolódás.

Az elkészült mézeskalács házak december 01-től 21-ig megtekinthetők lesznek a katolikus templomban. Ezt követően, december 21-én a családok adventi vasárnapján az elkészült alkotásokat meg lehet vásárolni, a befolyt összegből a Karitasz a Petőfi-telepi rászorulóknak vásárol majd ajándékokat.