Hirdetés

Lakjon a Sasfészek Vendégházban, és töltődjék fel Kisszékelyben és mesés környékén!

2015-06-08 06:53:54

Az úgy kezdődött, Gódány Imre, a „városi srác” beleszeretett a nagyvadban gazdag, gyönyörű tolnai tájba, a Szarka- és a Babaszó-hegy közt húzódó völgybe, a csendbe, a jó levegőbe, no meg Kisszékely faluba, ahol (mint nevetve mondja) igazság szerint azért építette fel 2013-ban Sasfészek nevű vendégházát – amivel egyszerre akart utalni a vadászatra és az otthonosságra –, hogy neki legyen hol megszállnia a vadászatot követőn, aminek nagy hódolója.

Felépült hát az új, modern, korszerűen felszerelt, akadálymentesített Sasfészek vendégház, ahol a 2 db kétszemélyes és a 2 db 3 személyes (ezek egyike akadálymentes) fürdőszobás szobában kényelmesen elhelyezhető 10 fő. Őket reggelivel a ház fiatal, jól főző háziasszonya várja, de ebéddel és vacsorával is, ha a vendég ezt kéri. Lehet azonban étkezni, sőt házhoz rendelni a finom és olcsó meleg ételt a 10 km-re lévő simonytornyai Tulipán vendéglőből, de mert a várat így is úgy is meg kell nézni, érdemes hát a kellemest a hasznossal összekötni, és bemenni a városba is. A gyerekek szórakozását egész teleknyi zöld terület, a felnőttekét bográcsoláshoz kialakított főzőhely és hangulatos borospince szolgálja. Itt borkóstolókon is részt vehetnek, hisz a falucska két, még nagyon fiatal, de fejlődő borvidék között fekszik, melyek jellemző borai a Cabernet sauvignon, az otelló és más ősi magyar fajták.

 

Sasfészek Vendégház

Kisszékelyben sok a program, a szórakozási lehetőség. Van helytörténeti gyűjteményük, szép katolikus templomuk és kocsma is, ami a helyieknek találkozóhelye. Lehet jót fürdeni (június 15-től) a panziótól 100 m-re lévő csodás strandon, ami a környékben az egyetlen a falubéliek nagy büszkeségére. A vízforgatós medencében pancsolva, a nagy fáknak köszönhetően árnyékos 3 ha-os területen a fa pihenőágyakon heverészve, labdázva-játszva itt elszalad a nap.

Sasfészek VendégházLehet, sőt kell a festői környéken kerékpározni is, amihez 8 db, bérelhető mountain bike áll a vendégek rendelkezésére. Ezekkel a hangulatos a Csádés horgásztóhoz vagy a Barátok tavához is érdemes is elkerekezni, ahol napijegy kiváltását követően mindenki kedvére horgászhat, de a gyulaji kerékpáros körutat vagy a tolnai hegyhát útjait is érdemes bejárni.

Aki kirándulni szeret, az Kisszékely környékén is, de a gyulaji 10 000 ha-os erdő jelzett útjain történelmi vagy ökotúrát tehet, végigmehet a Négyszögletű Kerek erdő tanösvényen, megnézheti a díjazott ökoturisztikai látogatóközpontot, az Apponyiak fészkét Lengyelben.

A környék a vadászok birodalma, hisz nagyvadban igen gazdag a terület: tavaly 384 nagyvadat lőttek, a vendégház tulajdonosa pedig két kapitális dám bikát, melyek büszke tulajdonosa. A vadászok a szabályoknak megfelelően egyedül is, de a vadőrrel is járhatják az erőket az egész évben, hiszen mindig van mire vadászni.

S hogy miért épp Kisszékelybe, az üdülőfaluba szeretett bele a Sasfészek vendégház tulajdonosa? Azért, mert a lassan elöregedő faluban 1-2 autónál több nem ment végig az utcán naponta; mert a lakók kedvesek, vendégszeretőek, akik még köszönnek egymásnak és az idegennek, így az idetelepedő hollandoknak, németeknek is, aki az anno betelepített székelyek és svábok mellett már állandó lakosai a falunak. És mert ez a gyöngyszem-falu minden csend és szépség ellenére programokban is gazdag: szinte nincs hétvége érdekes esemény nélkül. Van itt májusfaállítás, aratónap, rendőrmotoros találkozó, országos fúvószenekari találkozó, többféle tábor, koncert – azaz zajlik az élet.

Aki a csendet, a természetet, az erdőkből alig kilátszó, fehér templomos kis falvakat épp úgy kedveli, mint a jó szórakozást és programokat nyújtó feltöltődést, annak a Sasfészek vendégházat fel kell keresnie!

 

További információ a vendégház honlapján található.

 

Forrás: www.videkjaro.hu