Hirdetés

A vizsolyi Mézmúzeum és egy fiatal mesterméhész csodás világa

2014-10-01 11:30:54

Sokan Mézes Gergőként ismerik, s nem véletlenül. Molnár Gergely vizsolyi fiatalembernek mindene a méhészkedés, és az erre épülő komplex szolgáltatások.

A 31 éves – állattenyésztési agrármérnöki diplomával rendelkező – méhész gyermekkora óta foglalkozik a szakmával, melynek alapjait édesapja mellett sajátította el. Önálló méhészetét 1999-ben indította el, azóta megszerezte a vállalkozás sikeres működtetéséhez szükséges szakmai végzettségeket és tapasztalatokat. Egyetemi tanulmányai idején végezte el a méhésztanfolyamot, és 21 éves korában ő lett az ország legfiatalabb méhészmestere. A „szerelem” azóta is tart: folyamatosan fejleszti vállalkozását, jelentős innovációkat hajt végre a termék- és piacfejlesztésben. 2008-ban elnyerte Az év méhésze díjat, országos szinten is keresett termékei pedig rangos díjakat nyertek el különböző kiállításokon, fesztiválokon.

 

Mézmúzeum

- Hogyan kezdődött ez a szinte meseszerű pályafutás? – kérdeztem Molnár Gergelyt.

- A vállalkozásom mínusz 17 ezer forinttal indult, ennyi lett ugyanis a telefonszámlám a sok-sok szervezés miatt. Húsz méhcsaláddal kezdtem, ebből lett az első évben három hordó mézem. A kezdetekben mézfelvásárlók számára, hordóban értékesítettem az általam termelt mézet, majd a nagyobb árbevétel reményében elkezdtem saját kiszerelésű mézeket piacra dobni. Ma az általam termelt mézek vásárokon, fesztiválokon, piacokon, illetve kisebb mértékben helyi kiskereskedelmi üzleteken, webáruházon keresztül és természetesen méhészetemben vásárolhatók meg.

- Milyen mézeket kínál?

Mézmúzeum tábla- Fajtamézeket – így többek között akác, hárs és vegyes virágmézet –, de ezek mellett egyre nagyobb mennyiségben készítek és kínálok egyedi mézkülönlegességeket, így például pálinkás, bodzás, citromfüves és egyéb ízesített, illetve gyógyhatású mézeket, valamint egyéb méhészeti termékeket – virágport, propoliszt, méhpempőt. Ugyanakkor a méhészeti termékek előállítása mellett méhészetem másik fő profilját a méhészeti szolgáltatások jelentik. A térség mezőgazdasági vállalkozóinak munkáját bérmegporzással segítem, továbbá méhanyákat és méhcsaládokat nevelek, illetve értékesítek méhészek számára országszerte.

- A szakmában – éppen az imént mondottak alapján – a több lábon állás megvalósítójának számít. Ezt erősíti, hogy tevékenységét turisztikai profillal bővítette, amikor a még 2005-ben megálmodott mézmúzeumot 2012-ben megnyitotta Vizsolyban.

- A méz és a méhészeti tevékenységek népszerűsítése érdekében alapítottam a mézmúzeumot vállalkozásom vizsolyi székhelyén, a Malom út 72. szám alatt. MézmúzeumÖrömömre a környékbeli iskolák kirándulócsoportjai mellett nagy számban fogadom itt a Vizsoly történelmi, kulturális, szakrális nevezetességeit meglátogató turistákat is, akik megismerkedhetnek a méhészkedés történelmével és a méhészet működésével, kipróbálhatják a szakma alapfogásait, valamint fajtamézeket és mézkülönlegességeket kóstolhatnak.

- A komplex méhészeti tevékenység és a folyamatos innovációk keretében idén augusztusban újabb beruházással, mézpalackozóval gazdagodott a Molnár Méhészet.

- Fontos mérföldkő vállalkozásomban a most elkészült mézpalackozó üzem,ugyanis az utóbbi években jelentősen megnövekedett keresletet a korábban alkalmazott eszközökkel, eljárásokkal már nem lehetett kielégíteni. A 320 méhcsalád által megtermelt évi 9.000-10.000 kg méz feldolgozásához és csomagolásához elengedhetetlenné vált a méhészeti munkafolyamatok optimalizálása, gépesítése. A szükségessé vált fejlesztések megvalósítására pályázati forrásból, a 76/2011 (VII.29) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatás keretében nyílt lehetőség. Termelési kapacitásom a beruházás megvalósulásával jelentősen megnövekedett. Ez - a jelenlegi piaci igények kielégítésén túl - lehetőséget teremt arra, hogy tovább fejlesszem méhészetemet, saját kiszerelésű mézeimből folyamatosan nagy mennyiséget és kiegyenlített, magas minőséget kínáljak, s új hazai és külföldi piacokat szerezzek. A mézcsomagoló manufaktúra a méz csomagolása mellett egyébként alkalmas további méhészeti termékek, például virágpor előállítására is.

- Ez az, amit szeretne, ez lesz a jövő az Ön számára? Minél több mézet termelni és értékesíteni?

- Aligha. Amióta méhekkel foglalkozom világuk komplexitása az, ami megragadott. A rendkívül összetett és érzékeny közösségeik, és a környezet közötti összhang és egymásrautaltság nyűgözött le igazán. Méhészetemet az eddigiek során is igyekeztem ezen elvek alapján szervezni, működtetni. Sokkal inkább a minőség és nem a mennyiség az, amire egész vállalkozásomat alapozom. A minőségbe pedig sok minden beletartozik, kezdve a tiszta, nem túlterhelt zempléni méhlegelőktől, a méhek által termelt mézek és méhészeti termékek széles választékán és a folyamatos termékfejlesztésen keresztül az olyan méhészeti szolgáltatásokig, mint a méhekkel történő bérmegporzás, a méhanya-nevelés, vagy a méhekkel történő gyógyítás, illetve az agroturizmus. Úgy hiszem, hogy a méhek természetét és életét alapul vevő komplex méhészeti tevékenység az, ami vállalkozásom, s hosszú távon a szakma jövőjét is jelentheti.

 

Mézes Gergő

- Mit vár a közeljövőtől, melyek a legújabb tervei?

- Méhészetemet továbbra is komplex szolgáltatásokra alapozva működtetem. Tavaly kezdtem el Magyarország első apiterápiás – a méhek termékeinek gyógyító célú felhasználására alapuló – vendégházának kialakítását Vizsolyban, melyet mielőbb szeretnék befejezni. Ehhez jól illeszkednek majd Mézmúzeumunk szolgáltatásai. Ami a jövőt illeti, ismét a termékfejlesztésre kívánok koncentrálni, és még ebben az évben tasakos méz csomagolására, illetve krémmézek előállítására készítem fel méhészetemet.

További információk a Mézmúzeum weboldalán találhatók.

Forrás: www.falusiturizmus.hu