Hirdetés

Jó borokat, Jóbor Vendégházat kínál az Ács Pincészet a teremtett borvidéken

2014-09-17 14:01:03

A győrújbaráti Ács Pincészet a Pannonhalmi Borvidék egyik gyöngyszeme, ahová mindig szívesen tér vissza a vendég, mert boraik igazi vendégcsalogatóak.

A Pannonhalmi-dombság, avagy a Sokoró az egyik legkisebb, ugyanakkor legősibb borkultúrával rendelkező borvidéke hazánknak. A dombság keleti, délkeleti lejtőin a római kor óta termesztenek szőlőt, mely már Szent István király 1002-ben keltezett pannonhalmi alapítólevelében a felsorolt tized alá eső termények között is az első helyen szerepelt.

 Ács Pincészet

A borvidékhez jelenleg 13 település – köztük Győrújbarát – tartozik. Ács György családi pincészete 1992-től kínálja finom borait, azóta működtetik gazdaságukat, folyamatosan fejlesztve borászati technológiájukat, kínálatukat. A család tizenkét hektár ültetvényen termel szőlőt, itt is ügyelve az állandó megújulásra. Az elmúlt néhány évben a teljes területet újratelepítették, s az itt jellemző Olaszrizling mellett a Cserszegi fűszeres, Sauvignon Blanc, Chardonnay, Zöldveltelíni és Merlot fajtákkal bővítette kínálatát. Idén tavasszal Irsai Olivért telepítettek, és a már termő Zweigelt telepítésüket is növelték.

Az Ács Pincészet borai hagyományos eljárással készülnek: a leszüretelt szőlő beszállítása után zúzó-bogyózó darálón keresztül kerül a présbe, majd onnan az erjesztő tartályokba. Az erjesztés irányított módon, hűtőrendszer alkalmazásával történik. Az új borok a derítés és az ezt követő szűrés után kerülnek az érlelő tartályokba. A bor útja innen a pincei tárolókba vezet, ahonnan a palackozást saját palackozó gépükkel végzik.

Ács György és felesége vendégváró és vendégszerető házigazdák, ám ők is vallják, hogy jó bornak is kell a cégér! Ennek alakították ki bemutató- és kóstolótermüket, melyben 25-30 fő részére rendezvények szervezését is vállalják, s itt boraik mellé kívánság szerinti borkorcsolyát is kínálnak. Örömükre számos csoportot fogadtak már a kóstolóteremben. Amíg a jó idő engedi, akár 60 főt is vendégül láthatnak, mert a borkóstoló helyiséget hangulatosan kialakított udvar egészíti ki. Ebben a csodálatos környezetben, a szelídgesztenyefa árnyékában a vendégek részére grill ételeket, vagy bográcsos ételeket is kínálnak, illetve a látogatók akár maguk is elkészíthetik kedvenc pecsenyéjüket!

Boraik száraz, félszáraz és félédes kategóriájúak, a fajtaválaszték pedig széleskörű: Olaszrizling, Chardonnay, Sauvignon Blanc, Zöldveltelíni, Cserszegi Fűszeres, Zweigelt, Merlot. Ács Pincészet boraiÜgyfeleiket – elsősorban kiskereskedelmi és vendéglátó egységeket – kannás, PET palackos és palackos kiszerelésben igény szerint látják el. Termelői borkimérésükben ugyanakkor saját termelésű boraikat kínálják elvitelre és kóstolásra egyaránt.

Az Ács Pincészet rendszeresen kapcsolódik a Pannonhalmi Borvidék rendezvényeihez, így a hagyományos pünkösdi pincejáráshoz, illetve a Márton-naphoz kapcsolódó boros programokhoz. E mellett a térség számos nagyobb volumenű rendezvényén is jelen vannak, így például a Győri Bormustrán és a Győri Bornapokon is.

A családi vállalkozás a borturizmus egyre nagyobb népszerűségét érzékelve építette fel a Jóbor Vendégházat, ahol 8-10 fő részére tudnak szállást biztosítani, két 3 ágyas és egy 2 ágyas szobában. A vendégek díjtalanul használhatják az impozáns objektum wellness-részlegét, ahol felfrissülhetnek: itt infraszauna, jacuzzi és hidromasszázs kabin áll rendelkezésükre. Divatos szóval élve jó árukapcsolás a borászat és a szálláshely „társítása”, hiszen a megfáradt vándorok az itt töltött napok során többször is megkóstolhatják az Ács Pincészet finom borait, az udvaron grillezhetnek, bográcsozhatnak. Igazi felüdülés ez testnek és léleknek egyaránt. Ácsék egyébként – előzetes egyeztetés alapján – a vendégházban megszálló vadászoknak vadászati lehetőséget is szerveznek a környéken!

A Pannonhalmi Borvidéken a borászati vállalkozások – így az Ács Pincészet is – mára megerősödtek, kialakították egyedi arculatukat. A borvidék jövője bizakodással tölti el őket is! Hisznek abban, hogy ez elkövetkező években a hozzáértő és napjainkban bizony a finom borok zamatával elkényeztetett fogyasztók számára izgalmas felfedezést jelent majd az Ács Pincészet borainak megismerése is.

 Ács Pincészet szüret

Ácsék is vallják, hogy teremtett borvidék ez! Így hirdeti a szlogen, mely nem csupán egy nagy felkiáltás, mert ők is hisznek ebben a teremtésben, az alkotás komolyságában és szépségében. Alátamasztandó ez a hitvallás Hamvas Béla szavaival: „Végül is ketten maradnak, Isten és a bor.”

Az Ács Pincészet is azt kívánja leendő vendégeinek, hogy borvidékükön kalandozva, boraikat ízlelve, a térség nevezetességeit csodálva találkozzanak mindkettejükkel.

Az Ács Pincészetről további információk itt találhatók.

http://www.acspince.hu/

 

Forrás: falusiturizmus.hu