Hirdetés

Kotyogónak bevethetjük a gumikesztyűt: bor csipkebogyóból és galagonyából

2014-10-22 09:27:52

Nem egyszerű munka, a végeredmény azonban mindenért kárpótolja a „gazdát”. Bizonyára nagyon finom lehet a csipkebogyóból és galagonyából készült bor.

Az idén többféle gyümölcsbort is készítettünk, majd eljött a csipkebogyó és a galagonya szezonja. Eldöntöttem, hogy ezekből is készíteni fogunk valamit. Első körben a csipkebogyólekvárra gondoltam, de megmondom őszintén, hogy amikor a csipkebogyó tisztításáról olvastam, elment tőle a kedvem.

 

 

csipkebogyó

Miközben azt keresgéltem, mit lehetne még készíteni galagonyából és csipkebogyóból, akkor találtam rá egy blogra, ahol a csipkebogyó-borról írtak. Rögtön megtetszett, és mivel amúgy is nyakig ülünk a borkészítésben, elhatároztam, hogy ezt készítem eli azzal a különbséggel, hogy nem tisztán csipkebogyó lesz az alapanyag, hanem csipkebogyó és galagonya keveréke, mert mind a kettő szinte egyidőben érik.

Mi igyekszünk vagy termelőktől beszerezni az alapanyagokat, vagy pedig addig járjuk az erdőket, mezőket, réteket, míg nem találunk valami ehető "vadságot". Ez most sem volt másképp, kimentünk a szabadba, és magunk szedtük a csipkebogyót és a galagonyát is. Amellett, hogy így jutunk a legtermészetesebb alapanyagokhoz, a gyűjtést élvezzük is, hiszen közben a természetben lehetünk...

Hozzávalók a csipkebogyó-galagonya házi borhoz: 80 dkg csipkebogyó, 30 dkg galagonya, 50 dkg kristálycukor, 5 g citromsav vagy borkősav, 4.5 liter víz, 4-5 gramm szárított sütőélesztő, vagy borászati fajélesztő (opcionális)

Megjegyzés: a csipkebogyót akkor érdemes gyűjteni, ha már teljesen beérett, és megcsípte az első fagy. Azonban ha nem akarunk addig várni, akkor szedjük legkorábban, és tegyük pár napra a fagyasztóba. Kiolvasztás után éppen úgy használható, mintha az első fagy után szedtük volna. Azért érdemesebb ezt a megoldást választani, mert a galagonyával nem feltétlen kéne várni az első fagyig...

Csipkebogyó-galagonya házi bor elkészítése

A csipkebogyó végeit vágjuk le, majd daráljuk le. Nem kell kimagozni. Én nem daráltam le, csak éles késsel jól bevagdaltam, hogy átjárhassa majd a víz. A galagonyával sem foglalkoztam túl sokat, két ujjam között megroppantottam a szemeket. A lényeg, hogy sok rossz része ne kerüljön bele.

Aprítás után tegyük egy előzőleg teljesen tisztára kimosott ötliteres befőttes üvegbe, vagy üvegballonba. Ezt követően engedjük fel 4-4.5 liter langyos (25-30 fokos) vízzel, majd kézzel nyúljunk bele, és alaposan nyomkodjuk ki a bogyókat. Szobahőmérsékleten 24 órán át ázni hagyjuk. Ez idő alatt legyen letakarva: mi ezt egy csésze alátéttel végeztük. Sajnos az egy nap pihenés alatt a tetején úszó bogyódarabok körül a penészesedés jelei tűntek fel, és dohos pinceszaga lett. De leszedtük a tetejéről a rossz részt, majd alaposan leszűrtük, méghozzá női harisnyán keresztül, mert az apró szöszök csak ezen keresztül nem hatolnak át.

Miután sikerült jól leszűrni, beleöntöttem egy tiszta ötliteres üvegbe a lé felét, majd a másik feléhez hozzáöntöttem a kristálycukrot, és a citromsavat, majd addig kevergettem, amíg minden kristályos anyag teljesen feloldódott. Ekkor hozzáöntöttem a többihez, majd felöntöttem még annyi vízzel, hogy négy és fél liter legyen. Ennél tovább ne töltsük az üveget, mert a zajos erjedés során erősen habzik, s ez térfogat növekedéssel jár, könnyen kiforrhat az üvegből.

 

csipkeborAz üveget a szobába visszahelyezve, a tetejére készítettem a már több alkalommal is használt házi kotyogót. Akinek rendesen zárható üvegballonja van borászati kotyogóval, az azt is használhatja. Nekem bevált a saját módszerem. Ha valakinek nincs kéznél borászati kotyogó, és szeretné elkészíteni ezt a változatot, akkor azt a következőképp teheti meg: tökéletesen megfelel egy nem púderezett, nem antibakteriális vékony gumikesztyű, egy kis üveg víz és két hajlítható szívószál is.

A kesztyű egyik ujját lyukasszuk ki, tegyük bele a képen látható módon a szívószálat, tekerjük körbe tixoval. A szívószál másik végét vágjuk be, majd toljunk bele még egy szívószálat, majd itt is ragasszuk össze tixoval, hogy légmentes kapcsolódási pontot kapjunk. A második szívószál végét engedjük bele az üveg vízbe, s ezzel készen van a kotyogó. A kesztyűt húzzuk az üveg szájára. Amikor a gáz felfújta a kesztyűt, és a nyomás elér egy bizonyos szintet, akkor a szívószálon kijön egy-két széndioxid buborék, így mindig hallhatjuk, hogyan dolgozik a borunk. Amikor ez a hang megszűnik, akkor a zajos erjedés véget ért.

Előfordulhat, hogy magától nem indul be a forrás, vagy beindul, de előbb leáll, mintsem elegendő alkoholtartalma lenne. Ilyenkor rásegíthetünk a jól ismert sütőélesztővel. Ehhez vegyünk ki fél liter mustot az üvegből, langyosítsuk fel, és adjunk hozzá 4-5 gramm szárított sütőélesztőt, majd hagyjuk azt felfutni. Amikor már szépen habzik, öntsük vissza a mustba, és keverjük el alaposan. Sütőélesztő helyett be lehet menni borászati szaküzletbe, és drága pénzért lehet venni különböző fajélesztőket, de úgy gondolom, ennek gyümölcsboroknál nincs értelme. Otthon úgysem tudunk olyan minőségű bort készíteni kis mennyiségben, hogy ez számítson. Mi is használtunk hozzá élesztőt, mert nem akart magától megindulni a folyamat...

csipkebor2Majdnem egy hónapos munkálat után a forrás teljesen leállt, és szépen leülepedett a bor. Lefejtettük a durva üledékről, de mivel annyira finom por az üledéke, hogy négy réteg tüllkendőn is átférkőzött, így újabb néhány napig ülepítettük. Az átfejtést tiszta, előzőleg borkénes oldattal átöblített, majd kiszárított üvegbe oldottuk meg.

Majd megtörtént a bor palackozása. Öt darab 0.75 literes üveg telt meg, és maradt még nagyjából két deciliter, amit elnyalogattunk. Finom bor lett. Ízét nem nagyon tudnám mihez hasonlítani, és az illata is csábító.

Mindenkinek sikerekben és zamatokban gazdag borkészítést kívánunk.

Forrás: eztfaldfel.blogspot.hu, www.sokszinuvidek.hu