Hirdetés

Édességeknek is van Oscar-díja

2015-09-13 06:25:33

A Sweetic csokoládégyártó két bonbonja is kitüntetést kapott idén a gasztronómia legnívósabb nemzetközi megmérettetésének számító Great Taste Awardson, amivel az első magyar díjazott lett a kategóriában.

A mindössze 2 évvel ezelőtt alapított Sweetic manufaktúrát két édességük, a zöld dió és a Matcha-lime-gyömbér ízű bonbonjaik miatt díjazták. Az egyik praliné ízvilága a Balaton környéki biogazdálkodásban termelt zöld dió köré épül, a másik édességük pedig egy kísérletezés jegyében született.

„A bonbonjainkat némi fejtörést követően választottuk ki, mert fontosnak tartottuk, hogy a bírák a szaktudásunk mellett egy kis bepillantást is nyerjenek a magyar kultúrába, hazánk ízvilágába.” – árulta el Zala Judit, a manufaktúra csokoládémestere.

 

Az 1994 óta évente megrendezett londoni versenyen a világ legjobb ételeit és italait keresik több kategóriában. A 400 fős gasztrokritikusokból, Michelin csillaggal kitüntetett szakácsokból, illetve neves áruházláncok beszerzési igazgatóiból álló zsűri hónapokig tartó tesztelés során választja ki a legjobbakat összesen 10.000 termékminta közül. A vakkóstolásos módszer biztosítja, hogy a csomagolás nélküli termékek kizárólag a bennük fellelhető ízjegyek harmóniája, és az élelmiszer külleme alapján legyenek rangsorolva.