Hirdetés

A Siemens esete a Lila Fügével és a Vörös Céklával

2014-02-14 09:58:00

…és akkor még ott volt a Szerecsendió Gasztrotér is.

Ők, így négyen egy nagyon kellemes interaktív ebédre hívták a gasztronómia újságíróit. Bár az interaktivitás abban ki is merült, hogy Lila Füge (Havas Dóra gasztroblogger) dolgozott/sütött, mi pedig kóstoltunk.

A cél: munka közben bemutatni a Siemens új beépíthető sütőit, főzőlapjait és gőzsütőit.

A Szerecsendió Gasztrotér egyike a manapság divatos lakás-éttermeknek. Abból viszont a jobbik fajta. Egy tipikus belvárosi (VI. kerület Nagymező utca) első emeleti polgári lakás alakult át étteremmé, aminek a lényege a nagyszoba, ahol akár egy 16 fős asztaltársaság is körül tudja ülni a gyönyörű cseresznyefából készült asztalokat és a kisszoba, ami maga a konyha. (Ez utóbbit szerelte föl a Siemens a XXI. sz. konyhatechnikai újdonságaival.) Szülinapok, kisebb céges bulik kiváló helyszíne – is – ha az a cél, hogy a vendég magának főzzön, vagy főzessen.

 

Ebben a trendi környezetben dolgozott a vörös céklával halványsárga gumikesztyűvel talpig szürkében és egy fekete kötényben Lila Füge.

Dóra göngyölt, párolt, hámozott, kelesztett, töltött és kínált. Apró céklakockák, tejfölös öntetek, miszlikre szedett húsdarabok kerültek ki a kezei közül, hogy aztán egyesüljenek a mini piták bugyraiban.

A fő attrakció a sókéregben sült marokkói céklasaláta volt.

Ime a recept:

Hozzávalók:

-     2 nagy cékla

-     10 dkg só

-     10 dkg liszt

-     2 tojásfehérje

-     kevés víz

Az öntethez:

-     2,5 dl lecsepegtetett natúr joghurt

-     2 tk őrölr római kömény

-     1 gerezd fokhagyma

-     1 tk frissen facsart citromlé

-     só

-     frissen őrölt bors

A tálaláshoz:

-     Bébi spenót

-     balzsamecet

Elkészítés:

A céklát héjastul megmossuk és meghámozzuk. A sót, liszetet és tojásfehérjét összedolgozzuk, némi vízzel elkeverjük abban az esetben, ha a fehérje nem nyújtana elegendő nedvességet a homogén tészta kialakításához. A tésztával vastagon bevonjuk az előkészített céklát, és előmelegített sütőben 150ºC-on 120 percig sütjük, majd a meg keményedett tésztát eltávolítjuk. A céklát lehűtjük, meghámozzuk és apró kockákra vágjuk. Az öntethez a fokhagymát mozsárban péppé zúzzuk 1/2 tk sóval. Elkeverjük a többi hozzávalóval. Tálaláskor a céklát bébispenót ágyra helyezzük és a tetejére kanalazunk az öntetből. Pirított szezámmaggal díszítjük.

Lila Füge (Dóra) ezekhez persze mind a Siemens speciális célgépeit használta. A gőzsütőt, amiben a sütés illetve főzés forró gőzzel történik, így minden értékes vitamin, nyomelem és ásványi anyag megmarad az ételekben, a frissesség és a zamat pedig páratlan. A gőzzel sütés lehetővé teszi, hogy húsételeink belül szaftosak és zamatosak, kívül pedig ropogósak legyenek, elkerülve a kiszáradást. S a gépek magyarul kommunikálnak.

A párolt hagyma pedig azon a speciális főzőlapon készült (FlexInduction funkció), amelyiken nincsenek kijelölve területek. Intelligens módon felismeri a „bárhová” rárakott edény nagyságát és csak akkora felületen aktív, amekkorán kell.

 

…így esett meg a Siemens, a Lila Füge, a Vörös Cékla és a Szerecsendió Gasztrotér különös házassága.

Nekem tetszett!